• Ugrás az elsődleges navigációhoz
  • Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz

AndreasAgro

Dániai munkaerő-közvetítés | Külföldi munka

  • AKTUÁLIS MUNKÁK
  • MAGUNKRÓL
  • Rólunk írták
  • BLOG
  • GYIK
  • GALÉRIA
  • Jelentkezés
  • KAPCSOLAT

Egyéb

Minden jót, és köszönöm, avagy 6,5 év egy szervező szemével

2019-10-22 by arbej

Ennek a bejegyzésnek az egyik célja egyrészt a búcsú – átmenetileg –, mert akik ismernek, azok egy része már tudja, hogy most az élet egy másik területén fogok „dolgozni”- szülőkké válunk a férjemmel. Így most ebben a posztban szeretnék elköszönni, megköszönni, néhány jótanácsot hagyni, valamint egy kis betekintést is adni, hogy mit is értünk a szervező munkája alatt.

2013. februárjában kezdtem az AndreasAgro-nál, akkor még más volt a  helyzet – gazdasági válság, miegymás – rengeteg munkavállaló volt és kevesebb munkahely. Ezekben az években nagyon sokan akarták elhagyni az országot, nem csak velünk, mindenki ment, amerre látott.

Pár évvel későbbre és mára ez már teljesen megváltozott, és sokkal több a munkahely, mint a munkavállaló. Igen kiélezett a verseny, és a munkáltatók –mint mi is – igyekszünk a legjobb lehetőségeket megtalálni az adott munkavállalónak. A szervező figyelembe veszi a munkavállaló tulajdonságait, képességeit, végzettségét és tapasztalatait, majd ismerve a megrendelőt is, a legjobb párosítást próbálja megtalálni. Sajnos igen nehéz a helyzet, mert az érdekek sokszor ellentétesek, és mi próbáljuk közelíteni őket, ezért mindkét féltől szükség van némi rugalmasságra. Igyekszünk felkészíteni a munkavállalót a várható akadályokra saját tapasztalatainkból és a megrendelő által elmondott információkból, de váratlan helyzetek azonban adódhatnak, ilyenkor ezeket igyekszünk a leggyorsabban megoldani és a legjobb megoldást megtalálni. Mi vagyunk azok, akikhez mindig lehet fordulni, tartjuk a kapcsolatot a dolgozókkal a kiutazástól egészen a hazautazásig.

Tapasztalataim alapján mindig nehéz, és sokan nem is tudják igazán, mire vállalkoznak. Kint sokszor egyedül érzik magukat, teljesen más munkakörben dolgoznak, mint a korábban megszokott, egyrészt a nehéz fizikai munka, az új impulzusok, másrészt egy teljesen idegen kultúra, ahol mások a szokások és egy idegen nyelv használata – nehézzé tehetik a munkakezdést. Azon dolgozunk, hogy ezeket könnyebbé tegyük, és érezze a munkavállaló, hogy van kihez fordulnia.

Az évek alatt persze ez nem mindig sikerült jól, ilyenkor mi is csalódottak vagyunk, hiszen az érdekeink, még ha sokan akkor nem is így érzik, közösek. A munkavállalókra nem, mint robotokra tekintünk, igenis egyénileg kezeljük őket, azonban a munkaszerződés köt mindenkit, és ettől csak a szabályoknak megfelelően térhetünk el.

Sokat tanultam én is Tőletek, Munkavállalóktól, remélem, Ti is tanultatok tőlünk és elfogadjátok továbbra is a javaslatainkat, tanácsainkat, még ha néha ezek túl őszinték is, mert mi tudjuk, mi várhat Rátok odakint, és csak igyekszünk felkészíteni benneteket.

Nagyon fontos a nyelvtudás, tájékozottság és a kitartás – ezek nélkül sajnos sokak kiábrándultan térnek haza- nem is csak bennünk csalódva, hanem leginkább a dánokban, „más népekben”, a külföldben.

Minden jóval és rosszal én nagyon szeret(t)em ezt a munkakört, sokatokkal beszélgethettem, és remélem, segíthettem. Jelenlegi és jövőbeni munkavállalóinknak is további sok sikert kívánok és keressétek bizalommal továbbra is kollégáimat, hogy segíthessenek.

 

Évi

 

Kategória: Egyéb

Miért érdemes külföldön munkát vállalni?

2019-10-09 by arbej

Sokakban felmerült már, hogy kipróbálnák magukat külföldön. De nem tudták ezt kapcsolatok vagy kellő elszántság hiányában megvalósítani. Azoknak szeretnénk ezzel az írással segítséget nyújtani, akik gondolkodnak rajta, hogy érdemes lenne külföldön munkát vállalniuk.

Először is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a mai világban, az Európai Unió polgáraiként minden EU-s (így minden magyar) állampolgárnak is joga van bármelyik másik uniós tagállamban lakni és munkát vállalni, ehhez semmiféle engedély nem szükséges (se munkavállalási-, se tartózkodási engedély). Az ember gondol egyet és útra kelhet!

Másodszor szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a külföldi munkavállalás nem jelenti azt, hogy itthon minden szálat el kellene vágni, mindent fel kellene számolni, hiszen a külföldi munkavállalásnak nem kell örökre szólnia. Nagyon sok olyan lehetőség van, és a többség ezt használja ki, ahol csak rövidebb időszakra szóló (például szezonális) munkalehetőséget kínálnak. Ezek során lehetősége nyílik a munkavállalónak arra, hogy kipróbálja magát külföldön, megnézze az adott ország, régió, cég nyújtotta lehetőségeket, a környezetet, a körülményeket, és utána eldöntheti, hogy szeretne hazajönni, vagy esetleg egy következő munkahelyre is pályázna az adott országban, vagy akár egy másikban.

Aki hosszabb távú munkavállalásban gondolkodik külföldön (már eldöntötte, hogy külföldön szeretne élni, és esetleg vinné az egész családját is), nekik is azt javasoljuk, hogy előbb egyedül vágjanak neki, mérjék fel a kinti lehetőségeket, viszonyokat, és a végleges döntést csak ezután hozzák meg. Természetesen sok olyan partnerünk van, aki hosszútávra keres megbízható munkatársat, ezek a munkahelyek pont az ilyen szándékkal külföldi munkát keresőket várják!

Külföldön a bérek magasabbak, mint Magyarországon – ez a legfőbb érv, ami miatt érdemes külföldre menni dolgozni. Az adók, szociális juttatások (pl.: családi pótlék) a különböző országokban eltérő mértékűek, érdemes az ebben rejlő lehetőséget is kihasználni. Ehhez viszont hozzá kell tenni, hogy a megélhetési költségek is általában magasabbak. Azoknak, akik tartalékok képzése céljából vállalnának munkát, mindenképpen javasoljuk a külföldi munkavállalást. Azoknak, akik Magyarországon szorult helyzetbe kerültek, akár egy rövidebb távú, pár hónapos munkalehetőség is segíthet.

Mivel a külföldi munkavállaláshoz mindenképp szükséges (kevés esetet leszámítva) bizonyos mértékű nyelvtudás, hiszen a külföldi munkahelyen a kollégák, a főnökök idegen nyelven fognak kommunikálni, feladatot kiadni (Dániában angolul, Németországban németül), ezért a külföldi munka kiváló lehetőséget biztosít az aktív nyelvgyakorlásra, az angol- vagy a német nyelvismeret bővítésére.

Olyan jelentkezőknek, akik még iskolába járnak vagy pályakezdők, kiváló lehetőség lehet a nyelvgyakorlás mellett a külföldi szakmai környezet megismerése, illetve a külföldi munkatapasztalat és szakmai gyakorlat szerzése a szakterületükön (erről igazolást is tudunk kiállítani), mindez hasznos lehet későbbi szakmai előmenetelük során.

Végül, akiket csak a kíváncsiság hajt, akik különböző országokat és kultúrákat, embereket és tájakat szeretnének megismerni, nekik is kiváló lehetőség egy-egy országban akár rövidtávú munkát vállalni és abból finanszírozni utazásaikat.

Az általunk közvetített vagy kölcsönzött munkavállalók külföldi bejelentett munkaviszonnyal dolgoznak külföldön, ez a munkaviszony is beleszámít a ledolgozott évekbe a magyar nyugdíjszámításnál, sőt bizonyos (hosszabb) idejű külföldi munkavégzés és járulékfizetés esetén egy adott országban a munkavállaló az adott ország nyugellátására is jogosult lesz (ez országonként eltérő).

Akik pedig bizonytalanok, és attól félnek, magukra maradnak távol otthonról, azokat szeretném megnyugtatni, hogy ügyfélszolgálati munkatársaink mindenben segítik a munkavállalóinkat, folyamatosan rendelkezésre állnak telefonon vagy e-mailen, bármilyen jellegű problémával lehet hozzájuk fordulni, mindenben segítségükre lesznek a kinntartózkodás alatt, legyen az egy utazás megszervezése, jegyek foglalása, a vihető csomagokról információ, fordítás, a munkahelyi problémák, kérdések tisztázásában segítségnyújtás akár idegen nyelven.

Tehát mindenkit csak biztatni tudok, hogy jelentkezzen bátran külföldi munkavégzés céljából az AndreasAgro Skandináv Zrt. munkalehetőségeire!

Kategória: Egyéb

Munkavállalóink dániai élete az AndreasAgro szemével

2019-09-18 by arbej

Nagyon sok emberben fogalmazódik meg az a vágy , hogy külföldön dolgozzon. Manapság ezt a gondolatot sokan cselekvésre váltják. Itt jön a képbe, mivel is szeretnék foglalkozni? Hogy mihez is értek? Ebben a pillanatban válik ketté a realitás és a vágyak.  Sokat szeretnék keresni, de természetesen minél kevesebb energia befektetéssel. Vagy tudomásul veszem azt a tényt, hogy mindenhol sokat kell dolgozni és idővel meg lesz a gyümölcse a munkámnak. Szerintem ezeket kell először az embernek tisztáznia magában, mielőtt elindul a nagy kalandra.

Hosszú évek óta dolgozom az AndreasAgro Zrt.-nél, sok mindent láttam már. Viccesen az egyik kollégám mondta még nekem, amikor ide jöttem dolgozni, hogy minek televíziót nézni, itt olyanokat látsz, hallasz, amit elképzelni sem tudsz! Amiben azt kell, mondjam, teljesen igaza lett.

Ebben a blogban szeretném láttatni azt, amit én látok nap mit nap a dolgozóinkkal és a külföldi tartózkodásukkal kapcsolatban.  Amit el tudok mondani, amikor a munkavállaló kimegy dolgozni egy farmra, vagy bármelyik egyéb munkahelyünkre, minden információval rendelkezik a munkáról és a munkahelyről. Az mindig az egyéntől függ, hogy ezzel hogyan tud élni.  Ami nagyon fontos és alapja a kint töltött időnek az, hogy a munkavégzés során óraszámok alapján kapja meg mindenki a fizetését, és ez, amire a dolgozónak kell elsősorban figyelnie. Tőlünk kap egy óraszám füzetet, amit pontosan a gazdával együtt kell kitöltenie. A dolgozónak az a feladata, hogy vezesse a füzetet, a gazda feladata pedig, hogy ezt aláírja, igazolja a munkaidőt. Az igazolt munkaórákat pedig minden héten leadja a dolgozó nekünk e-mailen, vagy egyéb elektronikus formában.

 Megjegyezném, hogy a kint töltött idő alatt folyamatosan kapcsolatban vagyunk a kinti dolgozóinkkal.  Az én feladatom a munkavállalókkal történő kapcsolattartás a munkavégzés ideje alatt, engem hívhatnak, bármi problémájuk van, illetve én keresem őket a cég részéről.  Kiérkezéskor felhívom a munkást és kikérdezem, hogy minden rendben van-e? Amennyiben valami gond van, akkor megpróbáljuk orvosolni azt a gazda segítségével. Sokan ekkor szembesülnek vele, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés.

Ez persze nagyon rossz pillanat, hiszen a gazda vagy a főnök számít az új munkásra, akit nagyon várt és a munkás meg arra, hogy milyen jól fog keresni. Ezért is vállalta be a külföldi munkavégzést.  Volt pár munkavállaló, aki rögtön megrettent és se szó, se beszéd eljött, így nyilván nem is tudtunk neki segíteni. Azt gondolom, ha valaki elindul egy munkára, vállalja azt a kockázatot, hogy lesznek problémák, de kommunikációval mindent meg lehet oldani. Mondjuk a farmerrel való egyeztetés után együtt megtaláljuk közösen a megoldást. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor is van egy olyan opció, hogy megpróbáljuk áthelyezni az embert egy másik munkahelyre.  

Pár nappal később ismét felhívom a kedves munkavállalót, hogy milyenek az első benyomásai a munkáról és a gazdáról. Ezen a ponton is sok mindenre van lehetőség, ha bármi kérdése felmerül.

Ezeket a hívásokat hetente, vagy 2 hetente megismétlem annak érdekében, hogy a munkás érezze azt, hogy van egy cég, akit érdekel a munkavállalói élete, van kihez fordulnia egy idegen országban.

Persze mindenhol előfordulhatnak olyan történések, mint például hogy a családban történt valami esemény, ami miatt haza kell jönni. Ez nagyon sajnálatos, de emberek vagyunk, ezért minden előfordulhat. Persze egy haláleset, vagy kórházi kezelés, vagy bármi egyéb is előfordulhat, de ezt a távollétet természetesen – mint minden munkahelyen- igazolni kell.

Itt mesélném el, hogy sok olyan esetem volt, amikor egy dolgozó sajnos munkaidőben fogyaszt alkoholt, vagy azon túl, és másnapra nem volt munkára alkalmas állapotban. Ekkor sajnos fel kell szólítanom a dolgozót, hogy ezt ne csinálja, mert ennek rossz vége lesz, felmondáshoz vezethet. Voltak, vannak olyan emberek, akik külföldön egyedül vannak és hetek, hónapok múltán depresszióba hajlanak, és akkor jelentkeznek sajnos a káros szenvedélyek mint pl.: cigi, alkohol.  Azt gondolom, ekkor kell egy emberi szó, amivel azt hiszem, sokat tudok segíteni az aktuális gondok megoldásában. Sok esetben ekkor egy jó beszélgetés ki tudja zökkenteni az embert a rossz passzból.

 

 

 

Hívj bennünket, ha ilyen támogató közegben, biztos háttérrel szeretnél külföldön munkát vállalni!

Az AndreasAgro Ügyfélszolgálata

 

Kategória: Egyéb

Toborzás vidéken

2019-07-26 by arbej

Az AndreasAgro Zrt. három irodában várja személyesen jelentkezőit Magyarországon. Budapest mellett Nyíregyházán és Szegeden is várják a jelölteket toborzóink, így nem kell mindenképpen felutazni Budapestre, akik ezen városok közelében élnek, nekik is szeretnénk biztosítani a tájékozódás, tájékoztatás lehetőségét. Vidéki toborzóink teljes körű szolgáltatást biztosítanak munkavállalóinknak. Az irodáink a város jól megközelíthető, frekventált részén vannak, így könnyen meg tud bárki találni minket.

Többféleképpen tudnak hozzánk jelentkezni a külföldi munkavégzési lehetőség iránt érdeklődők. Honlapunkon, Facebook oldalunkon, illetve a hirdetési portálokon keresztül. Az ország összes részéről kapjuk az érdeklődéseket, önéletrajzokat. A beérkezett jelentkezéseket eljuttatjuk a jelölthöz legközelebb eső irodánkba, így 1-2 napon belül minden érdeklődővel fel tudjuk venni a kapcsolatot. Telefonon időpontot egyeztetünk, így személyesen el tud menni vidéki irodánkba, ahol toborzó kollégánk tájékoztatja a munkavállalót a lehetőségekről, illetve adatlapot tölt ki a jelentkezőről. Ez előnyös a munkát keresőnek, mert ezáltal bekerül az adatbázisunkba, és az interjút követően elsőként értesülhet a legújabb lehetőségeinkről.

 

Az interjú során a jelölt eddigi munkatapasztalatait mérjük fel részletesen, megkérdezzük, eddig mit dolgozott, iskolai végzettségén kívül milyen szakmai tapasztalatai vannak. Valamint angol vagy német nyelvtudás esetén teszteljük a nyelvtudás szintjét szóban (ettől nem kell megijedni, csak pár általánost kérdést teszünk fel :)). Így kollégánk fel tudja mérni, milyen munkakörökre számíthat a jelölt. Ilyenkor egyeztetjük, hogy milyen munka érdekelné a munkavállalót, és akár rögtön interjú után már konkrét munkát is ajánlunk neki. Ettől a pillanattól kezdve a toborzó folyamatosan kapcsolatban van a jelölttel, folyamatosan tájékoztatja a munkalehetőségekről, és amennyiben a külföldi megbízónk elfogadja a jelöltet, le is szerződik a munkavállalóval. A szerződéskötés a budapesti vagy vidéki irodáink egyikében, illetve távolabbi vagy külföldi lakhely esetén akár emailen is lehetséges. A szerződést magyar nyelven kötjük a munkavállalóval, és nem számítunk fel semmilyen díjat ezért! Szerződéskötéskor kollégánk ellátja útitervvel, hasznos tanácsokkal és a megfelelő dokumentumokkal a kiutazó munkavállalót. Ha bármi kérdése van kiutazásig, vagy már a munka közben, bármikor bizalommal keresheti a már megismert toborzó kollégát vagy ügyfélszolgálatunk bármely munkatársát. Igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani a jelentkezőinkkel, munkavállalóinkkal, és minden kérdésükre azonnal válaszolni, valamint felmerült problémáikat mielőbb megoldani.

A másik lehetőség a személyes találkozásra toborzó kollégáinkkal az ország különböző pontjain megtartott állásbörzék. Többnyire igyekszünk ezeken a börzéken megjelenni, ahol bárki megkereshet, felteheti kötetlenül a kérdéseit, illetve interjúidőpontot is tud velünk lefixálni. De többször előfordult az is, hogy már a börzén lebonyolítottuk az interjút, és akár másnap már munkaajánlattal tudtuk keresni a jelentkezőt. A börzék időpontjairól, illetve helyszínéről folyamatosan adunk tájékoztatást Facebook oldalunkon.

 

Honlapunk mellett érdemes tehát figyelni Facebook oldalunkat is, hiszen folyamatosan töltjük fel az új munkalehetőségeinket, a Facebookon online már időpontot is foglalhatsz, illetve a honlapon a hasznos tanácsok, a gyakran ismételt kérdések (GYIK) és a blogok részben a külföldi munkavégzéssel, kiutazással kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhatsz, továbbá ezeken a felületeken online adhatod le jelentkezését egy adott munkakörre, vagy akár általánosságban is!

Amennyiben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, vagy Hajdú-Bihar megyéből jelentkezel, akkor keresd nyíregyházi irodánkat. Erdélyi jelentkezők is keressék bizalommal nyíregyházi kollégánkat!

4400 Nyíregyháza, Vay Ádám Krt. 4-6.

  1. emelet 117., Univerzum Üzletház

H-P 8:30 – 17:00

+36 70 949 0400

 

Ha Békés, Csongrád, ill. Baranya megyéből jelentkezel, akkor a szegedi irodában várjuk jelentkezésedet. A Vajdaságból jelentkező munkavállaló szintén a szegedi irodához tud fordulni.

6721 Szeged, Szilágyi utca 2. I. emelet 101.

H-P 8:00 – 16:30

+36 70 607 0067

 

Ha a lakóhelyedhez egyik iroda sem áll közel, ebben az esetben sem kell elkeseredni, ilyenkor Skype-on is lesz lehetőséged az interjúzásra. Toborzó kollégáink várják jelentkezésedet, fordulj hozzájuk bizalommal!

 

Kategória: Egyéb

Egy kis ízelítő Németországról

2019-06-19 by arbej

A 82 milliós Németország 16 szövetségi tartományból áll, ebből 3 városállam (Berlin, Bréma és Hamburg). Az ország területe 357 ezer km², ez nagyjából Magyarország négyszerese. 3 fő tájegység alkotja: Északnémet-Alföld, Német-Középhegység és délen az Alpok. Az ország fővárosa Berlin.

Régebben több száz államocska alkotta németség csak 1871-ben, Poroszország vezetésével vitte véghez a német egységet. Két világháborút is elvesztettek (Magyarországgal egyetemben), azonban ez egyáltalán nem látszik meg, inkább az, hogy mennyire modern. A II. világháború elvesztését követően az országot csakúgy, mint a fővárost, 4 zónára osztották: szovjet, amerikai, angol és francia. Utóbbi három egyesülésével jött létre Nyugat-Németország és Nyugat-Berlin. Nyugat-Berlin a keleti blokkban, a nyugattól teljesen elzárva volt kénytelen fennmaradni Németország 1990-es újraegyesítéséig.

Németországban ma hozzávetőlegesen 7,5 millió külföldi állampolgár él.

Ami a német nyelvet illeti, a germán nyelvcsaládhoz tartozik, mint az angol és a skandináv nyelvek. Németországon kívül Ausztriában (7,7 millió fő beszéli), Svájcban (lakosság 2/3-a, 5,5 millió fő), Belgiumban (50 000 fő), Luxemburgban és Lichtensteinben hivatalos. Több száz nyelvjárás van a németeknél, az irodalmi németet, az ún. Hochdeutschot használják hivatalos ügyekben. A lakosság harmada protestáns, másik harmada katolikus, a fennmaradó rész nem vallásos (30%) vagy muszlim (4%). A két nagy déli tartományban a katolikus vallás terjedt el, az északiak jórészt protestánsok.

Németország Európa motorja, a világ 4. legerősebb gazdasága, fizetőeszköze az Euro. Az EU össztermelésének közel az egyharmadát adja. A németek méltán híresek precizitásukról, ipari termékeik és autóik az egész világon közkedveltek és elismertek. Ami a német néplelket illeti, a felelősség- és kötelességtudat, valamint a szorgalom jellemzi leginkább. Imádják a focit és a sört kolbásszal és pereccel.

Az ország teljes extázisban volt a 2014-es világbajnoki győzelem, a negyedik vb-cím elhódítása után.

Európa egyik legnagyobb bicikli nemzete, majdnem minden állampolgárnak van legalább egy kerékpárja. Nagy hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre és a környezetvédelemre. A boltban vásárolt műanyag palackokat iszonyatos betétdíjjal terhelik, ezzel is ösztönözve az embereket a visszaváltásra. A lelkiismeretes, szorgos munkát nagyon sokra becsülik, van is egy mondásuk: „Arbeit adelt”, vagyis a munka nemesít. 

A magyarokhoz mind kultúrában, mind gondolkodásban talán a német van a legközelebb a nagyobb országok közül, amiben természetesen a földrajzi közelség is szerepet játszik. A magas életszínvonal, fejlett gazdaság és a jobb kereseti lehetőségek nagy vonzerővel bírnak, tehát munkavállalás szempontjából az egyik legkedveltebb célállomása a magyaroknak Ausztria és Nagy-Britannia mellett.

 

 

Kategória: Egyéb

Családi pótlék Németországban

2019-05-09 by arbej

A családos emberek németországi munkavállalásához szeretnénk további információval szolgálni. Jelentős motiváció lehet számukra a német szociális háló és a gyermekek után járó „Kindergeld”, azaz családi pótlék intézménye is, ami jóval magasabb összegű, mint a magyarországi hasonló juttatás.

 

1. és 2. gyermek után 204 Euro (2019.július 1-től).  (194 Euro 2018. január 1-től.)

3. gyerek után 210 Euro (2019. július 1-től). (200 Euro 2018. január 1-től.)

4. és további gyerek után 235 Euro (2019. július 1-től). (225 Euro 2018. január 1-től.)

 

A fenti összegek €/gyerek/hó értendők, de ebből levonásra kerül a Magyarországon a gyerekek után folyósításra kerülő családi pótlék összege (kb. 40 €/gyerek/hó).

Például ha valakinek 3 gyereke van: 194 € +194 € + 200 € = 588 €/hó német családi pótlékra jogosult. Az összegek 2019. júliustól emelkednek majd (első oszlop) gyerekenként 10 €-val…

A német családi pótlék fél év kint tartózkodás után jár visszamenőleg max. 6 hónapra. Alapvetően minden 18. életévét be nem töltött gyerekre vonatkozik (bizonyos esetben még akár idősebb gyerekekre is). Igénybe veheti a szülő, törvényes képviselő, örökbefogadó szülő, a gyereket nevelő nagyszülő.

A német Kindergeld (családi pótlék) jogosultságának kezdete

Attól a hónaptól keletkezik a jogosultság, amikortól a kérvényező (szülő) németországi lakcímét vagy tartózkodását indokolni/igazolni tudja. Se letelepedési-, se tartózkodási engedélyre nincs szükségük az EU állampolgároknak! EU polgárok a német polgárokkal azonos elbírálások alá esnek. Ha a gyerek(ek) egy másik EU tagországban él(nek), a német törvény szerint változatlanul él a joga a szülőnek a német Kindergeld-re (ha a szülő lakcíme vagy tartózkodási címe Németországban van, vagy németországi jövedelemszerző tevékenységet tud igazolni).

A tartózkodási hely igazolása

Alternatívaként az igényléshez elegendő a német tartózkodási hely igazolása (nem szükséges az állandó lakcímnek Németországban lennie). Ez a tartózkodási hely azt jelenti, hogy az igénylő nem csak átmenetileg időzik ott, döntő a fizikális jelenlét az adott helyen, aminek legalább hat hónapig kell tartania. Rövidtávú távollét Németországból ez idő alatt (szabadság, gyógykezelés) nem befolyásolja a tartózkodási helyet. Ezekre az esetekre a nürnbergi Familienkasse az illetékes hatóság.

Nem beszélhetünk szokásos kint tartózkodásról, ha ugyan egy személy több, mint 6 hónapig Németországban tartózkodik, de a tartózkodás csak látogatási-, vagy más átmeneti okból következik be és nem tart egy évnél tovább.

Az igénylésről

A Kindergeldet (német családi pótlékot) minden esetben igényelni kell, nem jár automatikusan, és csak max. hat hónapra visszamenőleg folyósítják a kérvény benyújtásától, ezért a hat hónap kint tartózkodás letelte előtt célszerű elkezdeni az ügyintézést, a dokumentumok beszerzését, a nyomtatványok kitöltését és leadását. A dokumentumok letölthetők az internetről – akár magyarul is!

Igénylő lap

Gyerek melléklet

Külföld melléklet

Mindig ki kell tölteni az igénylő lapot („Kindergeldantrag KG1” nevű dokumentumot) és ehhez mindig szükséges a gyerek(ek)re vonatkozó melléklet kitöltése („Anlage Kind”) is, gyerekenként külön. Továbbá ha az egyik szülő és/vagy  gyerek külföldön (nem Németországban) lakik, egy külföldi mellékletet (úgynevezett „Anlage Ausland”-ot) is ki kell tölteni.

Az igénylő német adószámára (Steuer ID) is szükség lesz az igényléshez, továbbá  a gyerekek születési anyakönyvi kivonatát, valamint a Magyarországon folyósított családi pótlékról egy igazolást is csatolni kell majd az igényléshez.

Az igénylőlapokat és mellékleteit a német tartózkodási hely szerinti Munkaügyi Hivatal Családtámogatási Részlegéhez (Arbeitsamt/Familienkasse) kell benyújtani. A német családi pótlék igénylés és ügyintézés minden esetben a munkavállaló saját érdeke és feladata.

További információt találnak németül a következő honlapon:

https://www.kindergeld.org/

Kategória: Egyéb

  • « Menj az előző oldalra
  • Oldal 1
  • Oldal 2
  • Oldal 3
  • Oldal 4
  • Oldal 5
  • Oldal 6
  • Menj a következő oldalra »

Elsődleges oldalsáv

Jelentkezz most!

Legutóbbi bejegyzések

  • Munkalehetőség ingyenes szállással Dániában? – Igen.
  • Willkommen, Sommer  – avagy miért érdemes nyári szezonmunkát vállalni német nyelvterületen? 
  • Véget ért a tél Dániában is
  • HVG Állásbörze, avagy a személyes találkozás varázsa
  • Nyelvtudás nélkül Dániába?

Archívum

  • 2025. április
  • 2024. november
  • 2024. október
  • 2023. július
  • 2021. november
  • 2021. június
  • 2021. május
  • 2021. január
  • 2020. december
  • 2020. november
  • 2020. szeptember
  • 2020. április
  • 2020. március
  • 2020. február
  • 2019. október
  • 2019. szeptember
  • 2019. július
  • 2019. június
  • 2019. május
  • 2019. április
  • 2019. március
  • 2019. február
  • 2019. január
  • 2018. december
  • 2018. október

1027 Budapest, Kapás utca 6-12.

Ügyfélszolgálati irodáinkban munkatársaink az ország három pontján, hétköznaponként, munkaidőben állnak a külföldi munka iránt érdeklődők rendelkezésére.

Minden érdeklődő számára itt biztosítunk interjúzási lehetőséget és adunk személyes tájékoztatást munkáinkról. Személyes interjú előtt telefonos időpont egyeztetés szükséges!

Adatkezelési tájékoztató Jooble Média: Benne voltunk a TV-ben.

Budapesti ügyfélszolgálat

1027 Budapest, Kapás utca 6-12.

  • H-P 8:00 – 16:30
  • +36 70 679 7544 , +36 70 608 2900

Nyíregyházi ügyfélszolgálat Elköltöztünk!

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 33.

  • H-P 8:00 – 16:30
  • +36 70 949 0400

Szegedi ügyfélszolgálat Megnyitottunk!

6721 Szeged, Szilágyi utca 2.

  • H-P 8:00 – 16:30
  • +36 70 607 0067

© AndreasAgro 2025 Minden jog fenntartva

Tárhelyszolgáltató: one.com

Készítette: Marketing Xrays
Az Andreasagro weboldal sütiket (cookies) használ.OKRészletek